22. nap, Gonzar-Melide
A reggelünk nem volt kíméletes hozzánk, éhgyomorra megmutatta a Camino árnyoldalát is. A mai napon találkoztunk a túrázók és utazók legnagyobb rémével, az ágyi poloskával. Egyikünk neszesszerében üldögélt a kis piszok, amit Google segítségével azonosítottunk (aztán megritkítottuk a populációt).
Mivel hospitalero nem volt a környéken, úgy döntöttünk, szedjük a cuccainkat és a következő helyen fertőtlenítünk. Egy darabig azon gondolkodtunk, hogy hol szedhettük össze, egészen jó konteókat gyártottunk, de sajnos biztosat nem tudunk. Aztán stratégiát gyártottunk, mit is mondjunk, melyik korábbi helyet kell értesíteni. Végül a szimpátia-csípéseinket kellett kezelni, tudjátok azokat a csípéseket, amik nincsenek, de ha a másiknak van, nekünk is előjön.
A poloskás közjátékot leszámítva a mai reggelünk is hasonlóan indult, mint az előző: fél hatkor a fejlámpánk fényénél kezdtük meg az utat és sötétben, aztán később ködben sétáltunk a hobbitok földjén.
Palas del Reinél álltunk meg reggelizni. Mivel elkezdtük szorgosan gyűjteni a pecséteket, beugrottunk a templomba egyért.
Itt láttunk az első nagyobb csoportokat, akik szervezett zarándoklaton vettek részt. Ismertetőjelük a kicsi táska és nagy csoportlétszám. Szép lassan beértük és leelőztük őket.
Ma végre megláttuk az első eukaliptuszerdőt is egy kis extrával.
Sok fura dolgot láttunk már a Camino alatt, de az erdő szélére állított vécécsésze azért minket is meglepett.
Elképesztően magasra nőnek ezek a fák, a zsák miatt hátra sem tudtam annyira hajtani a fejem, hogy lássam a tetejüket.
Galiciában megint mások a távolságot jelző követ, itt már a Santiagotól való távolságot is jelzik mindegyiken. A zarándokok extrém fontosnak érzik, hogy ettől az információtól megfosszák a többieket és hazavigyék a 100.386 km feliratú réztáblát. (És az összes többit is, kevés kivétellel.)
Már többször mentünk el galiciai temetők mellett, de világosban csak ma tudtuk megnézni alaposabban. Először azt hittük, hogy urnatemetőt láttunk, de rájöttünk, hogy errefelé picit másként néznek ki a sírok, mivel a kerítésnél a fejfa felőli végükön is kő borítja azokat.
Az úton találkoztunk egy szamaras zarándokkal. A zarándok státuszában nem vagyunk egészen biztosak, mert visszafelé jött. Mindenesetre megengedte, hogy készítsünk róla egy fotót távozóban.
Aztán beértünk három deluxe turigrinot, nekik még pici zsákjuk sem volt. Zoltán készített volna róluk lesifotót, csak a dokumentáció miatt, persze sikerült valami zajt csapnom, így le is buktunk.
Délután kettőre megérkeztünk Melidébe. Ez a szállás is az önkormányzathoz tartozott, viszonylag új és jól felszerelt épület volt. A konyhája itt is üres volt, a hálóterem pedig egy picit zsúfolt. Regisztráltunk, aztán elsírtuk bánatunkat a hospitalerának és megkértük, hogy szóljon az előző szállásnak, hogy felesleges társbérlőket tartanak. Attól tartottunk, hogy majd karanténba zár minket, esetleg elküld. Hát, egyik sem történt meg, megnézte a képet a bogárról, szívta egy picit a fogát, aztán adott egy doboz rovarirtó sprayt és sorsunkra hagyott. Mi pedig beköltöztünk a mosókonyhába és nekiláttunk a mosásnak, fertőtlenítésnek. Ahogy vártunk arra, hogy a mosógép végezzen és a vegyszer hasson, érkezett egy japán lány. Első kérdése az volt, hogy poloskásak lettünk-e, és azért mosunk ki mindent. Aztán elmesélte, hogy már kétszer csípték meg és esett át ezen a procedúrán. Hozzátette azt is, hogy több ismerősét is megcsípték és az út dugig van ezekkel a jószágokkal. Nyilván kellemetlen az egész poloska-ügy, de nem nagyon csinálnak belőle ügyet, úgyhogy érdemesebb szólni és vegyszert szerezni és jó alaposan mosni.
Sajnos emiatt kevés időnk maradt megnézni Melidét, de este sétáltunk egyet a városkában.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése