18. nap, Hospital de Órbigo, El Ganso
A mai napunk sűrű lett, de szerettük. Ahogy meséltük, Zoltánnal ketten aludtunk egy hatágyas szobában, ami a Caminon tulajdonképpen a luxus csúcsát jelentette, hiszen csend volt körülöttünk. Annyira megszoktuk a zarándok létet, hogy egy emeletes ágyon aludtunk (máskor így a legpraktikusabb), pedig jutott volna mindkettőnknek alsó ágy. A béke és nyugalom miatt nehezünkre esett felkelni, el is alibiztük negyed hatig, ennek aztán ittuk is később a levét.
A Camino egyre inkább hasonlít arra, amit Aragóniában megismertünk. Egyre több kedves emberrel találkozunk, van, akit minden nap látunk, megint szuperek a vendéglátóink és még az idő is javul.
Az első megállót Astorgában tartottuk, ami 13 kilométerre volt a szállásunktól. Az utunk megint az autópálya mellett vitt, de most az ösvény másik oldalán nem autójavítók, hanem erdei fenyők álltak. Még a reggeli nyolcas pillangók is megjelentek. A táj picit emlékeztet Aragóniára, aminek nagyon örültünk. Astorga előtt volt egy pont, ahonnan szépen be lehetett látni az egész medencét és a környező hegyeket. Tudtuk, hogy másnap a Cruz de Ferro következik, ami az előttünk lévő hegyek egyikén áll, próbáltuk kitalálni, hol lehet. Láttunk is néhány oszlopnak tűnő valamit, megállapítottuk, hogy az lesz a kereszt. Aztán láttunk még egyet, amitől zavarba jöttünk, mégis mit láttunk akkor. (Másnap rájöttünk, hogy a magasfeszültségű vezetékek oszlopai csaptak be minket.)
Astorgában a katedrális és a Gaudí tervezte épület közötti térre ültünk le pihenni és enni. Pihenés helyett szemtanúi lettünk egy balesetnek. Egy dobozos autó a zebrán elütött egy nőt, aki az ütközés miatt átperdült a motorháztetőn és a járdára eset. Teljesen értetlenül álltunk a dolog előtt, de úgy tűnt, hogy a nő eszméleténél van és hamar érkezett a mentő is hozzá.
A városban még bevásároltunk, aztán elindultunk El Ganso felé. Induláskor megpillantottuk Krisztiánt, a pécsi papot és megállapítottuk, hogy megúszósan járja az utat, mert ugyanabban a városban vagyunk, pedig nekünk volt egy száz kilométeres vonatozásunk is. Astorgából kifelé láttunk egy egészen modern templomot, ami ugyanúgy mozaiklapokkal és színes üvegekkel volt díszítve, mint korábbi rokonai, de az összhatás letisztult lett. Itt gyűjtöttünk egy pecsétet is, aminek az a különlegessége, hogy számtalanszor ki lehet olvasni belőle a Guia senor mi camino (Uram, vezesd az utam) mondatot.
A kései indulás délután bosszulta meg magát. Hosszú gyaloglás várt ránk a sík vidéken, ahol árnyék alig volt. Végre jó időnk lett, a nap melegen sütött, aminek örültünk a sok szél és eső után, de már megtanultuk azt is, hogy ezt legfeljebb délután kettőig bírjuk, addig is nehezen. Itt is beért minket Jean-Paul, a tegnapi szálláson megismert francia, aki mindig hangos Bonjour-bonjour, buen camino kiáltással köszönti az úton gyaloglókat. Mi egymást kerülgettük egész nap, hol ő előzött meg minket, hol mi őt.
Mivel nem volt közös nyelv, mindig mosolyogva és erősen gesztikulálva magyarázott, például arról hogy mennyire meleg van, vagy hogy mennyire szép a táj. Az úton egy csomó kőből készült jelzőtáblát is láttunk, amiken nem kilométerek, hanem egy itiner szerepelt a környék településeivel. Persze láttunk olyat is, amiről levésték az utolsó kettő település nevét (El Gansót, ahova mentünk), ki tudja, milyen bandaháború dúlhatott a két falu között, amit így rendeztek le.
El Ganso egy apró falucska, de nagyon szuper albergue működik itt nem messze a templomtól. A templomok ezen a vidéken hasonló stílusban épülnek. A harangtorony ami a templom egyik végén magasodik, három harangnak ad helyet. A tornyon pedig gólyák fészkelnek. A szállásadónk, Aaron picit beszélt angolul is, ami egyszerűsítette a dolgokat. Ma is működött az isteni gondviselés. Nagyon szerettünk volna tejet inni, de nem volt kedvünk plusz egy kilót cipelni Astorgából. Aaron, a hospitalero telepakolta a konyhát több liter tejjel és egy csomó keksszel, amit a zarándokok rendelkezésére bocsátott. Ráadásul a bútorok egy része is elég mókás volt, az egyik kanapé egy fürdőkádból, két fotel pedig olajos hordókból készült.
A délutánt pihenéssel töltöttük. Később megérkezett a lengyel pár is, aztán hirtelen két nagyobb olasz csapat is jött. Az olaszok közül néhányan összehaverkodtak egy magányos franciával és elkezdtek énekelni a kertben a következőket:
Aztán érkezett egy amerikai srác is, akik az olasz csajok nagy örömmel üdvözöltek, mert már ismerték korábbról. Mint kiderült, ő a magányos franciát ismeri. Egyébként a srác is orvostan-hallgató volt és ő is a traumatológián gondolkodik. Zoltán összebarátkozott a ház macskájával is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése