16. nap, Reliegos-León

Ma is a csinos kabátunkban indultunk útnak, habár a szél kevésbé fújt, mint tegnap. A Camino megint újabb arcát mutatja, valahogy élhetőbb lett, valószínűleg a kevesebb ember miatt.

A mai célunk León, a távolság csak huszonhárom kilométer lesz, így legalább jut időnk városnézésre is.

Öt kilométer után megálltunk reggelizni. Ekkor értek be minket a többiek, de ez a csapat kevésbé rohan, mint a korábbi, aminek nagyon örülünk.

A reggelit kiegészítette egy gyors táskarendezés, igazából a kényelmetlen zsákom miatt álltunk meg a tervezettnél korábban. Gyakorlatilag minden kikerült belőle és új helyet kapott, az aranyszabály szerint: alulra könnyű és ritkán használt holmik kerültek (hálózsák, váltócipő), középre, közel a háthoz a nehéz holmik (ilyenek a töltők, tisztasági csomagok), felülre pedig a ruhák. A pántokat is meg kellett igazítani, nekem mindig lecsúszott a derekamról, és húzta a vállam. Zoltánnal ugyanannak a szériának a férfi és női zsákját vettük meg, amik bár kényelmesek, felfedeztünk benne egy konstrukciós hibát: a derékpánt szellőzésének varrása nehéz táskánál nagyon gyötri az ember derekát. Szóval túra előtt a bakancshoz hasonlóan a zsákot is többször fel kell próbálni.

Miután rendeztük sorainkat, folytattuk az utunkat. A mai nap nem volt túl érdekes, viszonylag hamar elértük León agglomerációját, onnantól olyan érzésünk volt, mintha az M7-es budapesti bevezetője mellett haladtunk volna.

Út közben arról beszélgettünk, mennyire mélyenszántó gondolatok bölcsője lett a Camino. Eredetileg egy keresztény zarándokút volt, most meg mindenféle önmegvalósító közhelytárrá vált. Valószínűleg cinikusabbak, vagy realistábbak vagyunk a többi  zarándoknál, de ettől eltekintve is nevetségesen sok az üres gondolat. Minden szabad felületre kerül valami fontos, ami jobb esetben motiválni akar, rosszabb esetben csak úgy van. A személyes kedvencencünk a nyílegyenes útra, a hivatalos útjelző mellé kövekből kirakott nyíl, ahol minden egyen kavicson volt valami extra gondolat. Lehet, hogy szenvtelenség a többi zarándokkal szemben, de szinte várjuk a napi gyöngyszemeket, hogy aztán jót nevessünk a mély sekélységén.

A szállásunk a belvároshoz közel helyezkedett el, egy klassz hostel volt, nemcsak tiszta volt és kényelmes, hanem jól is nézett ki.

Gyorsan elfoglaltuk az ágyainkat, mostunk, bevásároltunk (találtunk egy Carrefourt), és ettünk is. A spanyol  konyha helyett az amerikai csirkésnél kötöttünk ki, és fokozzuk a szentségtörést, leírom, hogy nagyon örültünk a rántott baromfi alkatrészeknek.

León az eddig látott három nagyváros közül az abszolút kedvencünk.

A külvárosa olyan, mintha a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulója óta megállt volna az élet a jó értelemben. Ráadásul egész nap Madonna szólt a rádiókba, ami szintén ráerősített az előbbiekre. Aztán sétálunk két sarkot és ott áll a középkori városfal, egészen jó állapotban.

Az egész helynek nagyon jó hangulata volt, pedig csak egy szimpla szombat délután volt. (Picit aggódtunk is a szokatlan nyugalom miatt, csak nem lesz zárva minden, mint Burgosban?) Ahogy ott tekeregtünk, belefutottunk egy esküvőbe is, gyülekezett a násznép a templom előtt. Megnéztük a főteret, a bazilikát és a katedrálist is.

Úgy látszik, nincs szerencsénk a katedrálisokkal, a leóni is pont ezen a napon zárt előbb, úgyhogy hatkor nekünk már nem termett babér.

Az előző napról itt, a következőről pedig itt tudtok olvasni.