21. nap, Sarria-Gonzar

A mai naptól már Galiciában fogunk túrázni, ami sok mindenben különbözik a korábban megismert tájaktól. Más az időjárás, mások a növények és mások az emberek is. A legszembetűnőbb jelenség a köd. Úgy terveztük, hogy a fennmaradó kicsit több, mint száz kilométert négy nap alatt tesszük meg, részben az óceán, részben pedig a vasárnapi érkezés miatt. Így az első három napra harminc kilométer, az utolsóra húsz jut.

Sarriából az előirányzottak szerint fél hat körül indultunk. Szép csendesen leereszkedtünk a városkából, aztán az út mentén elindultunk Gonzar felé. Megint elővettük az alkalmazásunkat, ami hol a Caminon, hol más ösvényeken vezetett minket. Ami érdekes, hogy itt szinte nincs olyan út, amin előbb-utóbb ne jelenne meg a kagyló jele, így mindvégig irányban voltunk.

Kezdetben a sötét miatt nem láttunk jól, de ez pirkadat után sem változott sokat, mert köd ült a tájra és ott terpeszkedett rajta egészen késő délelőttig. Ennek ellenére nem volt hideg és nyirkosak sem lettünk, csak a vidékre varázsolt mesebeli hangulatot.

Galicia híres az eukaliptusz erdeiről. Mi az első napon egyetlen ilyen fát sem láttunk, bár nagyon szerettünk volna. A következő történet jól jellemzi, hogy mennyire nagyon szerettük volna: Az egyik kereszteződésnél láttunk egy zarándokot, aki leült pihenni. Mivel az út kanyarodott, nem láttuk, milyen fák nőttek arrafelé. Mire én szippantottam egyet a levegőbe, majd magabiztosan kijelentettem: na, ez biztos eukaliptusz lesz, hát érzem az illatát. Zoltán tapintatosan felhívta a figyelmemet arra, hogy a srác a lábát is krémezte, ne zavarjon meg az illat, az csak hozzá tartozik, nincs itt fa.

Az itteni erdők fái a magas páratartalom miatt szinte teljesen zöldek, a moha minden oldalukat beborítja. Ráadásul girbe-gurbán nőnek, az egész olyan, mintha a hobbitok földjén sétálnánk.

Zoltán fütyülte is a film zenéjét.

Aztán időnként feltűnik egy-egy tehéncsorda, hogy visszarángasson a földre minket.

Még a pihenőnk előtt történt egy mókás eset. Mivel alkalmazás alapján megyünk, a sárga nyilas útjelzők sokszor haszontalanok számunkra és ritkán állunk meg a helyes útirány miatt. Egyszer arra lettünk figyelmesek, hogy két srác követ minket tisztes távolságból. Az egyik kereszteződésben picit lekanyarodva megálltunk fotózni. A srácok szintén lekanyarodva folytatták az útjukat. A Caminónak híre-hamva sem volt a környéken, úgy gondoljuk, hogy a fiúk ránk alapozták az útvonalat. Mivel az alkalmazás szerint nekünk egyenesesen vezetett az utunk, arra mentünk. Nem sokkal később kutyaugatásra lettünk figyelmesek, gyanítjuk, hogy a srácok rossz irányba kanyarodtak.

Az első nagyobb város Galiciában Portomarín volt. Ide nagyon viccesen lehetett bejutni. Először egy magas,  de annál ingatagabb hídon kellett átkelnünk, ami minden autó alatt alig érezhetően rezgett.

A híd egy körforgalomba torkollik, a gyalogosok pedig a körforgalom közepéről induló lépcsőn juthatnak fel a belvárosba. Itt megálltunk bevásárolni és gyógyszertárat látogatni. A parkban találkoztunk egy francia zarándokkal, aki hazafelé is gyalog teszi meg az utat. Azt mondta, most már nem siet, van ideje nézelődni.

Portomarínból sokáig az autóút mentén haladtunk, de a fenyőfák és a gyenge forgalom valahogy kárpótoltak minket.

Ez pedig itt terménytároló, amit felénk kukoricagórénak hívnak.

Elmentünk egy elhagyatott gyárépület mellett is. Valahogy jól ment a mai nap, mert viszonylag hamar Gonzarba értünk, bár igyekeztünk is, mert nagyon lógott az eső lába. Itt egy önkormányzati fenntartású szállást választottunk. Nem nagyon tudtuk, mire számítsunk az ágyak számát illetően, mivel már Sarria után voltunk, de szerencsére fél háromkor még csak félig volt tele a hely. Nem sokkal érkezésünk után leszakadt az ég és fél órán át kitartóan ömlött, szóval ma is volt miért hálát adni. A szállás közvetlen szomszédságában egy tehenészet volt, a szagot az eső sem enyhítette, de az egész úton a teheneket kerülgettük, úgyhogy szinte már fel sem tűnt.

Úgy érkeztünk Gonzarba, hogy este főzünk és a hely leírása szerint van konyha. Az önkormányzati fenntartású helyeknél ezt az információt jobb elosztani kettővel. Itt ugyan volt egy tűzhely mikróval és páraelszívóval, de az edények szinte teljesen hiányoztak. Azért találtunk egy lábast és megoldottuk a kérdést, de utólag megfontolnánk, hogy vigyünk valamilyen könnyű túrázós edényt.

Az esténk csendesen telt, bár volt két horkoló, akik egymással szinkronban szuszogtak általános derültséget okozva az ébren lévőknél.
Az előző napot itt, a következőt pedig itt találjátok.