8. nap Vigo - Redondella

Talán a mai volt a legrövidebb távunk, ami elég morgósan indult, Zoli megítélése szerint sokat szöszmötölünk. Ez igaz, szép csendben beosontunk az első emeletre, mivel ott senki nem aludt és nem használta a mosdókat, ott készülődtünk. Aztán megszemléltük az esti romokat, végül Fernandoval a sarkunkban kiléptünk az ajtón.

A reggel egy három kilométeres masszív emelkedővel indult Vigo belvárosán át. Vigo nagyon szép és érdekes város, kár, hogy a hőhullám miatt lassabban haladtunk és nem tudtunk itt egy egész napot szünetelni.

Másfelől Vigo valamit rettentő rosszul csinál, mert nincs egy négyzetcentiméternyi zöld felülete sem, emiatt pedig masszív húgyszag áraszt el mindent. Ahol mégsem ez van, ott más szagokat érzel, különösen egy átbulizott éjszaka után, és vasárnap éjjel csapatták rendesen, mert reggel hatkor több hazafelé igyekvő fiatallal találkoztunk.

Amikor felkelt a nap, már elég magasra másztunk, így gyönyörű kilátásunk nyílt az öbölre, Zoli gyakran megállt fotózni, én pedig örültem a lopott egy-egy percnek. 

Azért egész jól pörögtek a kilométerek, főleg úgy, hogy első hármat nem is rögzítette az órám. Kicsivel kilenc kilométer után az erdőben álltunk meg pihenni egy forrás mellett. Megettük a szokásos sajt, kolbász, kenyér, gyümölcs reggelinket, amikor beértek minket néhányan a tegnapi szállásról. A legérdekesebb duó egy apa-lánya páros, mi csak úgy hívjuk őket, hogy a katonáék, a férfi a miénknél is nagyobb terepszínű zsákot cipel, katonai bakancsot visel, a tizenéves lánya pedig néha mosolyogva, de legtöbbször unott arccal baktat mellette. Épp indultunk tovább, amikor feltűnt egy újabb ismerős, Adri ért utol minket, úgyhogy a hátralévő hét kilométert vele toltuk le. Nem tudom, hogy ez neki, vagy a galíciai erdei útnak volt köszönhető, mert megállás nélkül értük Pontevedrét, ahol begyűjtöttük a napi immár két kötelező pecsét egyikét az egyik bárban. Ez azt jelenti, hogy a mai nappal hivatalosan is 100 kilométer alatt vagyunk!

További említésre méltó események is zajlottak. Egyrészt ellátogattunk a szálláshoz, ami elég überkirály, figyelembe véve, hogy spanyol albergue, úgy meg pláne az. Persze nyitás előtt jöttünk, persze zárva volt, viszont 180 méterre volt a spanyol posta, a Correos irodája. Ami nem azért fontos, mert képeslapokat küldtünk volna haza (persze, aki számít rá, nézegesse majd a ládáját), hanem mert velük lehet csomagot küldeni Santiagoba! Mi pedig serényen összeraktunk egy 3,3 kilogrammos szeretetcsomagot magunktól magunknak, hogy a túránk végén várjon minket a santiagoi postahivatalban.

Másrészt a szálláson van konyha, és vannak edények is, így a mai ebédünk Junnal hármasban a portugál pesztós tészta volt. Ez ugyancsak jelentős súlycsökkenést eredményezett a zsákunkban. A nap hátralevő részét pihenéssel töltöttünk, aztán sétáltunk egy kört a központban.

A városban összefutottunk egy csomó kedves arccal, az olasz srác is megérkezett Tui felől. Redondela egy cuki kisváros, a legérdekesebb tulajdonsága a várost felülről keretező viaduktok, ebből három is van itt. Este mindenki nyüzsgött a városban, de mi inkább a pihenést választottuk, itt ilyen korán fekvő-korán kelő népség lettünk.