5. nap Caminha - Mougas

Ezért a napért jöttünk ide, de tényleg. Tegnap írtam, hogy a két ország között Caminha-nál nem zöldhatár van, hanem egy hatalmas folyó választja el az országokat. Aki a portugál úton megy, itt elkanyarodhat jobbra Tui felé, aki pedig a part mentén menne még tovább, megkeresheti Miguel-t, a halászt, aki átviszi a túlpartra. 

A halászhajók mellett van itt egy komp is, de az valamilyen rejtélyes okból nem működött. A koreai sráccal és Zolival eredeti tervünk az volt, hogy reggel átmegyünk a várossal szembeni partra és átvágunk a félszigeten, nem kerülünk az óceán mellett. Ezt jelöli a piros nyilacska. Azt a halászt viszont nem lehetett elérni telefonon, így a szállásadónk felhívta Miguel-t, akinek a főhadiszállása a strand mellett volt. Állítólag megbeszélték, hogy reggelre eljön értük, így nem kell sétálnunk a távolabbi kikötőig és aztán átvisznek minket az eredeti célunkhoz (kék nyilacska).

Időközben hozzánk csatlakozott a magyar lány is, bár ő a szemközti part másik pontjára akart eljutni, hogy lássa az óceánt. Reggel hatra megérkezett értünk Miguel egy ötszemélyes SUV-val. Kis kelet-európai lelkünk máris problémát látott, mert négyen vártunk a halászra, az ő kocsijában pedig még ketten ültek (a sofőr és egy utas), de ezért kell portugálnak lenni: hármunkat betessékeltek hátra a már bent üldögélő spanyol fiú mellé, Zoli elől kapott helyett, Miguel pedig jobb híján bevackolta magát a csomagtérbe a zsákjainkra, így csapattunk a kikötő felé. Itt előkapták a térképet és közölték, hogy akkor ti itt szemben fogtok kiszállni (lila nyilacska), nincs városnéző sétahajókázás. Gyorsan elfogadtuk a sorsunkat és a menetrendváltást, aztán arra lettünk figyelmesek, hogy a csónakban vagyunk, és eszméleten sebességel haladunk Spanyolország felé. Épp akkor kelt fel a nap, balra az óceán, jobbra Caminhas, körülöttünk csupa kedves arc, valahogy az egésznek nagyon jó hangulata volt.A csónak a homokban állt meg, alig kászálódtunk ki, kedves halász ismerősünk már fordult is vissza, Portugália felé. Itt gyorsan ránéztünk a térképre és rájöttünk, hogy az eredeti tervhez képest nem lesz hosszabb a parton haladni, így nekivágtunk a mai etapnak. Végül a magyar lány hozzánk csapódott, és együtt mentünk egész nap, a koreai srác pedig fel-felbukkant a Mougas-ig tartó úton. Valamivel hűvösebb is lett, de a vágyott 26 fok azért messze volt. A táj viszont mindent kárpótolt.

Útközben kétszer álltunk meg, egyszer egy furcsa visszafordító kanyarban tízóraiztunk óceáni kilátással, aztán pedig egy forrás mellett egy ház tövében töltöttünk el egy órát képeket mutogatva a macskáinkról.

Aztán lassan, nagyon lassan, kiizadva csak megérkeztünk Mougas-ba. A mikro-megállások miatt Zoli előbb megérkezett a még zárt szálláahoz, így zsák nélkül visszajött elém és elvitte az enyémet az utolsó pár méteren. A szállás szomszédságában volt egy vendéglátóipari egység, itt ült pár tikkadt zarándok, csatlakoztunk Jun-hoz egy sörre. Elég klassz volt az óceán mellett sörözve pihenni. Ez volt a kilátás a szállásunkról:

Ez már az ötödik napunk, és egyre inkább úgy érzem, jobb a portugál út közössége a francia úthoz képest. Találkoztunk azokkal a kanadaiakkal, akikkel Adri sétált néhány napig, ő akkor épp nem volt velünk, de mikor megtudták, mi is magyarok vagyunk, rögtön kérdezték, ismerjük-e őt. A kocsmában megjelent két brit, velünk Jun lógott napokig és ők is elég lazák voltak, pedig aznapra még volt 10 kilométerük Baiona-ig.

A nap nagy áldása a kétszemélyes szoba volt (persze ugyanolyan emeletes ágyon aludtunk, mint bárki más), de csak egymás horkolását hallgattunk.

Sok dologban látszik, hogy már Spanyolországban vagyunk. Egyrészt L.E.H.Ű.L.T. az idő és minden milliószor ködösebb. Estére tényleg mindent betakart a galíciai pára:

Másrészt kicsit drágább az élet, de amin a leginkább látszik, az a szállások minősége. Ezt a meccset Portugália nyeri toronymagasan. Szóval a spanyol szállásokon mostanában nem alap a konyha, pedig jelen sorok írója két nyomorúságos napja cipel fél kiló tésztát és egy üveg pesztót. A kissé, vagy jobban lepattant szállásokért is legalább annyit, vagy többet kérnek, mint mondjuk Santa Luzia hegytetős, kacsalábon forgó albergue-jében.

Mindezek fényében este nem tésztáztunk, hanem a szomszéd helyen ettünk kagylót és rákot. Az étlap elég rövid volt, a halak, kagykók mellett két húsos és három zöldséges fogás volt. Arról megoszlanak a vélemények, hogy jó volt-e a konyha, az biztos, hogy nagy volt az adag és a sült krumplit korrekten készítették el, de becsülettel elpusztítottunk mindent.

Mivel most már közép-európai időzónában vagyunk, később megy le a nap, de később is kel, így elég csak fél hatkor kelnünk.