0. nap Porto

Ezt a napot Portóra szántuk. Tudtuk, hogy későn fogunk landolni, így értelmetlen lett volna másnap sietni, és különben is, itt vagyunk Portóban, miért hagynánk ki, Portó szép és érdekes.

Nem mentünk hosszú must see listával, ide még vissza kell jönnünk, de tök jó napot töltöttünk el a városban. Hosszas szöszölés után tíz óra körül indultunk el. A hoteltől egy helyi járattal fél óra alatt értünk be a centrumba. A buszok itt elég ritkán jártak, óránként egy-kettő, ezért sétáltunk pár megállót, hogy ne álldogáljunk hiába a megállóban. Jegyautomatát nem láttunk, de gondoltuk, jegyet veszünk majd a sofőrnél. Amikor végre megérkezett a busz, és jeleztük a vásárlási szándékunkat, ő csak intett, hogy menjünk befelé serényen. Nem értettük a dolgot egészen addig, amíg egy körforgalomból kifelé hajtva szembe nem találkoztunk egy másik busszal, amit leintett a mi sofőrünk, majd lepattant a buszról. Ekkor jöttünk rá, hogy elfogyott a jegye és kért a másik sofőrtől néhány tömböt.

A centrumba érve az első dolgunk volt a katedrális felkeresése, hogy megkaphassuk az első hivatalos pecsétünket, de útközben beugrottunk egy kis szendvicses helyre, mert már eléggé korgott a gyomrunk. Egy hatalmas tonhalas szendót pusztítottunk el ketten, de a sikerrátája csak 50% volt (Zoli nem nagyon díjazta a választásom, a következő kör az övé lesz). Már majdnem odaértünk a katedrálishoz, amikor elénk ugrott a kedvenc pólóboltunk, aminek Porto mellett Madridban, Barcelonában és Lisszabonban is vannak üzletei és végre nekem is lett tőlük egy darabom. 

Talán még emlékeztek arra, hogy az első utunkon egyetlen nagy katedrálist sem láttunk belülről, különféle okok miatt mindig zárva voltak, amikor meg akartuk nézni. Úgy tűnik, ez most sem lesz másként, mert a Sé do Porto valamilyen rendezvény miatt csak vasárnap reggel volt nyitva és legközelebb kedden fogad lelkes zarándokokat. Mindezt az infópontban tudtuk meg, így nagy szájhúzás mellett (nem, igazából tök kedvesek és segítőkészek voltak) elfogadtuk az ő pecsétjüket a zarándokútlevelünkbe.

Ahogy sétálgattunk a katedrális környékén, Zoli megpillantott egy másik zarándokot, akinek a zsákján kagyló is volt. Ekkor jöttünk rá ismét, hogy kellett volna az a lista a csomagolásnál, mert a miénk bizony Budapesten maradt. (Megjegyzem, én nem bánom, mert legutóbb is a zsákban cipeltem, mert zörgött, de Zolinak fontos lett volna.) Innentől már igazi szabadprogramunk volt, így elséláltunk a Dom Luís I hídhoz, ami egy kétszintes ívhíd a Duero felett. Felül metró jár, illetve mindkét oldalán van járda a gyalogosoknak, az alsó része pedig autósoké és a bringásoké. A hidat Eiffel tanítványa, Téophile Seyrig tervezte és 1886-ban adták át. Nagyon szép kilátás nyílik innen, a házi fotósunk meg is dolgozott a napidíjáért.

Innen aztán elmentünk pastel de natat keresni, és bizony mondom nektek, egy nagyon kis helyen nagyon finom sütit találtunk. Ha erre jártok, mindenképpen térjetek be a Manteigaria egyik üzletébe. Aki Lisszabon-Porto tengelyen mozog, mindkét városban nézzen szét.

Portó egyébként nagyon érdekes és gyönyörű, de közben mégsem mézes-mázos (pedig vannak itt csempék is), elég sok a felújítás, útlezárás és a bontásra ítélt ház is. A süti után csatangoltunk még a városban, aztán beültünk meginni egy sört és elrágcsálni mellé egy kis halat, krumplival. Az adag viszont akkora volt, hogy gyakorlatilag ketten megvacsoráztunk belőle. A hely, ahol ettünk, egy nagy térre nézett volna, de azt átépítés miatt körbezárták, így csak a zsákutcába tévedő embereket tanulmányozhattunk az árnyas fák tövében. 

A nap hátralevő részében nagy izgalom nem történt, hazatértünk készülődni a másnapi első etapra. Nézegessetek képeket Portóról, aztán gyertek ide ti is!