3. nap, Arrés - Ruesta

Ma reggel egészen profin indultunk, hat óra után már úton is voltunk, ellentétben a többiekkel.

A mai nap azért volt megerőltető, mert a következő vízvételi lehetőség 18 kilométer távolságban volt, ahova szintén fel kellett mászni. A hosszú úton mindenféle dalokat énekeltünk, még jó, hogy a kevésbé népszerű aragóniai úton jártunk. :D

A nap slágere ez volt:

Ma a Yesa-víztározó mellett mentünk el. Erről azt kell tudni, hogy nem örvend közcsodálatnak, természetvédő csoportok is harcolnak, hogy leállítsák a bővítését.

A korai indulás jól jött, gyorsan tudtunk haladni, egész jól tartjuk az ütemünket. A reggelinket két búzatábla között üldögélve fogyasztottuk el. Ekkor előzött meg minket egy Enrico-korú bácsi, akivel később Ruestában is találkoztunk, de nem aludt ott, nem is értjük, hol tölthette az éjszakát abban a romvárosban.

Az utunk már egészen más tájon vezetett, rengeteg furcsa kőhalom mellett mentünk el, mintha valami sci-fi díszletébe csöppentünk volna.

A Ruestába vezető út utolsó három kilométere megint nem adta könnyen magát, de végül megérkeztünk kettő órára. Ruesta egy elnéptelenedett romváros, mi egy templom melletti házban szálltunk meg. A falu egyébként több másikkal együtt épp a Yesa miatt halt ki. A szállásra sokkal később megérkezett a francia pár, Florence és Thierry és Enrico, az olasz úr is, bár mindannyian szörnyen ki voltak tikkadva.

A mai szállásunk magánkézben volt, a vendéglátó alig beszél angolul, mondjuk én meg egyáltalán nem beszélek spanyolul, szóval nem fűztünk sok reményt az amúgy rendben lévő helyhez.

A vízellátás öt és hét között akadozott, úgyhogy szegény későn jövő zarándoktársaink türelmesen várták a vízfakasztást.

Mivel konyha nem volt, rábólintottunk a vacsorára, szóval pipáltuk az első hivatalos zarándok menüt is, ami quinoás répalevesből, sertéshúsból és sült krumpliból, valamint flanból és egy üveg borból állt. A konyhán segédkező lány viszont nagyon készséges és kedves volt, ráadásul angolul is beszélt. Elmesélte, hogy Zaragozából jött Jacába, feladta az ottani életét és most csak azért dolgozik itt, hogy a rászakadt szabadidőben kirándulhasson, wakeboardozhasson és járhassa a természetet.

Szerencsére, ha csak átmenetileg is, megoldódott a zuhanyzás kérdése, a vacsora pedig jó hangulatban telt. Florence fordított Enrico és köztünk, igaz, néha volt egy kis félrehallás, hogy a 82 éves sorstársunknak három felesége, vagy három lánya van-e. A vacsora végére kiderült, hogy egy felesége és három lánya van, valamint három fia is. Az unokái közül a legidősebb Zoltánnal, a legfiatalabb a húgommal, Veroccsal egyidős.

Aztán mindannyian siettünk aludni, hogy sikerüljön másnap időben indulni.
A következő napot itt találjátok, erre éritek el az előző napot.