2. nap, Jaca-Arrés
Másnap reggel némileg hatékonyabban indultunk, annak ellenére, hogy a spanyolok késő éjszaka bújnak elő a kavicsok alól és hajnalig vígadnak. Ezt alapvetően támogatjuk, kivéve ha az albergue ablaka alatt folytatják ezt a tevékenységet.
Láttunk a tegnap esti ismerősöket, egy francia pár fürgébben, az idős bácsi kicsit később kezdett neki a napnak. Egyszerű, szép napra számítottunk, a tegnapihoz képest mindenképp.
Lassan kezd kialakulni a reggeli rutinunk is: pakolás, gyógybogyók begyűjtése (ízületerősítő, vitaminok, BCAA), egy gyors fehérjepor és indulás.
Egy-két óra után leültünk reggelizni. A menü szendvics, gyümölcs és csoki (tényleg hasznos). A reggelink alatt megelőzött minket az idős bácsi és két nő. Utóbbiakat utolértük a pihenőben Santa Ciliánál. A falu határában láttunk egy nagy csapat keselyűt is, amik az útikönyvünk szerint egyre ritkábban láthatók. Nevetgéltem is magamban, hogy milyen könnyű prédák ezek a zarándokok.
A könnyű napról szóló elképzelésünk az utolsó 3 kilométerig tartotta magát. Arrés előtt egy olyan kemény kaptató várt minket, amit másfél óra alatt tudtunk megtenni. Az élményt emelte, hogy körülbelül 40 fokban, a tűző napon igyekeztünk eljutni a faluba egy szűk, göröngyös ösvényen, amit szúrós növények szegélyeztek. Akkor nagyon utáltuk, de az este kárpótolt minket.
A szállásunkat önkéntesek üzemeltették, és nem fix díjért, hanem becsületkassza alapon működött. Mindketten két hétre vállalták a szolgálatot, Luciano csak ezért érkezett Olaszországból, Rafael pedig a spanyol csapatot erősítette. Először látták el a feladatot, és a harmadik napjukon érkeztünk. Olasz vendéglátónk meg is jegyezte, hogy az első vendégeire mindig emlékezni fog. Mi nagyon hálásak voltunk a vendégszeretetükért.
Egy régi, de felújított kőépületben szálltunk meg, az idős bácsival, a francia párral, a két német nővel. Közösen vacsoráztunk, Luciano és Rafael szuper menüt rittyentettek: kagylót és spagettit ettünk és közben tök jókat beszélgettünk.
A francia nő szintén beszél spanyolul, ő tolmácsolt a férjének. A német nők beszéltek angolul is, illetve egyikük franciául és spanyolul is tudott. Az idős bácsiról kiderült, hogy olasz, úgyhogy jól elvoltak Lucianóval. A vacsora így eléggé bábeli hangulatban telt, de zseniális volt. Itt hallottunk egy sztorit egy orosz lányról, aki néhány nappal korábban járt itt, és több helyen megmártózott az Aragónban.
Utána elsétáltunk megnézni a 14 (!) állandó lakossal -és annál jóval több macskával- rendelkező Arrés templomát, a tájat ahol aznap baktattunk és a naplementét.
Az első napról itt, a harmadikról pedig itt tudtok olvasni.
Láttunk a tegnap esti ismerősöket, egy francia pár fürgébben, az idős bácsi kicsit később kezdett neki a napnak. Egyszerű, szép napra számítottunk, a tegnapihoz képest mindenképp.
Lassan kezd kialakulni a reggeli rutinunk is: pakolás, gyógybogyók begyűjtése (ízületerősítő, vitaminok, BCAA), egy gyors fehérjepor és indulás.
Egy-két óra után leültünk reggelizni. A menü szendvics, gyümölcs és csoki (tényleg hasznos). A reggelink alatt megelőzött minket az idős bácsi és két nő. Utóbbiakat utolértük a pihenőben Santa Ciliánál. A falu határában láttunk egy nagy csapat keselyűt is, amik az útikönyvünk szerint egyre ritkábban láthatók. Nevetgéltem is magamban, hogy milyen könnyű prédák ezek a zarándokok.
A könnyű napról szóló elképzelésünk az utolsó 3 kilométerig tartotta magát. Arrés előtt egy olyan kemény kaptató várt minket, amit másfél óra alatt tudtunk megtenni. Az élményt emelte, hogy körülbelül 40 fokban, a tűző napon igyekeztünk eljutni a faluba egy szűk, göröngyös ösvényen, amit szúrós növények szegélyeztek. Akkor nagyon utáltuk, de az este kárpótolt minket.
A szállásunkat önkéntesek üzemeltették, és nem fix díjért, hanem becsületkassza alapon működött. Mindketten két hétre vállalták a szolgálatot, Luciano csak ezért érkezett Olaszországból, Rafael pedig a spanyol csapatot erősítette. Először látták el a feladatot, és a harmadik napjukon érkeztünk. Olasz vendéglátónk meg is jegyezte, hogy az első vendégeire mindig emlékezni fog. Mi nagyon hálásak voltunk a vendégszeretetükért.
Egy régi, de felújított kőépületben szálltunk meg, az idős bácsival, a francia párral, a két német nővel. Közösen vacsoráztunk, Luciano és Rafael szuper menüt rittyentettek: kagylót és spagettit ettünk és közben tök jókat beszélgettünk.
A francia nő szintén beszél spanyolul, ő tolmácsolt a férjének. A német nők beszéltek angolul is, illetve egyikük franciául és spanyolul is tudott. Az idős bácsiról kiderült, hogy olasz, úgyhogy jól elvoltak Lucianóval. A vacsora így eléggé bábeli hangulatban telt, de zseniális volt. Itt hallottunk egy sztorit egy orosz lányról, aki néhány nappal korábban járt itt, és több helyen megmártózott az Aragónban.
Utána elsétáltunk megnézni a 14 (!) állandó lakossal -és annál jóval több macskával- rendelkező Arrés templomát, a tájat ahol aznap baktattunk és a naplementét.
Az első napról itt, a harmadikról pedig itt tudtok olvasni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése