+4. nap - Toledo

Az utolsó napunkon Toledót látogattuk meg. Megállapítom, hogy tökéletes választás volt, szuper végszót kapott az utunk és persze kevés volt rá az egy nap, tehát vissza kell jönnünk ide.

A város Madridtól alig egy órányi autóútra fekszik, de három nap gyaloglással is elérhető, illetve vonat is jár erre, sőt, madridi utazási irodák is szerveznek városnézős programokat ide 25€-ért, szóval nincs akadály, ha valaki az Alcazárt szeretné látni. 

Toledo Kasztília-La Macha autonóm közösség területén fekszik, és -micsoda meglepetés- Toledo tartomány székhelye.

Habár eddig nem traktáltunk titeket történelmi adatokkal, Toledónál szerencsére nem ússzátok meg, muszáj pár szót ejteni a városról.

A város már ezer éve áll, valamilyen formában midig lakott volt. A rómaiak időszámításunk előtt kétszáz környékén foglalták el, aztán a város kilincse kézről kézre járt. Lakták az alánok, szvébek és a vizigótok is. A város később része lett a Córdobai Kalifátusnak. Ekkor Tolaitela néven ismerték és ezt a korszakot tartják az első virágkorának. Ezt követően a Kasztíliai királyság székhelyeként működött. A város azért nagyon érdekes, mert az arab, keresztény és zsidó kultúra mindig is erős hatást gyakorolt rá. Ráadásul a különböző vallású emberek nem egymást követő korszakokban, hanem egymás mellett éltek és erre a kulturális sokszínűségre a város nagyon büszke.

Toledót a Tajo folyó veszi körül, az óvárosba az Alcantara-hídon átkelve lehet bejutni. A hidat X. Alfonz építtette, miután az előzőt elsodorta az ár. Alfonz 1221-ben született, elég klassz hagyatékkal búcsúzott.

A délelőttöt csavargással töltöttük, jártunk Toledo katedrálisánál, a zsidónegyedben, megnéztük a katonai akadémiát és az Alcazárt is.

Toledóban a látnivalókon kívül a következő három dolog minden sarkon megtalálható: cserépedények és csempék, marcipán és a toledói acél. Utóbbiból rengeteg kést, kardot, kis bicskát készítenek, de a mi érdeklődésünk fókuszába inkább a másik két dolog került.

Miután feltankoltunk marcipánnal, elindultunk ebédelni. Ebéd után felfedeztünk egy helyet, ami nagyon ügyesen azonosult a város identitásával, egyszerre kínált fogásokat az arab, a zsidó és a keresztény konyhából, ráadásul még a vegánokra is figyelt.

Délután visszamentünk a zsidónegyedbe, ahol megnéztük a Santa Maria La Blanca zsinagógát és a Sinagoga del Transitót, ahol a Szefárd Múzeum működik.

Előbbi mudéjar stílusban épült.

A mudéjár szó arab eredetű, jelentése a Wiki szerint: azok akik elfogadták az engedelmességet. A kifejezés azokra az Andalúziában élő mórokra vonatkozik, akik a reconquista után is a mai Spanyolország területén maradtak megtartva a vallásukat. Ők az építészet területén alkottak nagyot, szinte mindenen ott a kézjelük, ami a IX. és XVI. század között épült. Mindkét épület gyönyörű volt és bár a spanyol konyha igen kis szelete lopta be magát a szívünkbe, az építészet rabul ejtett minket.

Hazafelé egy távolabbi kilátópontról is megnéztük a várost, egyben még klasszabb látványt nyújt, mint részleteiben.
Az előző napért ide kattints, a következő bejegyzését pedig ide.