Fjällräven Classic Sweden 2018 előszó

Ez a beszámoló az idei svéd kalandunkról szól, de ehhez el kell mesélnem, hogyan jutottunk el a Caminora tavaly.

Az egész úgy kezdődött, hogy Zoltán egyik csoporttársa megjárta az utat és sokat mesélt az élményeiről. Ezek a történetek aztán szárba szöktek, és elkezdtek Zoltán fülébe duruzsolni, aki aztán az enyémbe adta tovább a dolgokat. Hirtelen csak arra lettem figyelmes, hogy bakancsokat próbálunk, hátizsák-teszteket nézünk, aztán a kéktúrát koptatjuk. A technikai felszerelést Zoltán kutatta fel, elképesztő alapossággal járt utána minden egyes dolognak, aztán szinte pofátlanul jó áron gyűjtötte be azokat.

Így történt, hogy a szél elénk fújta a svéd túrafelszerelések gyártóját a Fjällrävent és vele együtt a Classic túrasorozatot. Alig értünk haza Spanyolországból, túratársam már az idei kalandunk terveit szövögette, bár akkor még nem vettem komolyan.

A túrázás hazai szakértői, Tenczerék azt mondták a Fjällräven Classicról, hogy a "túrázók Mekkája" és ezzel viszonylag jól leírják a dolgot. Mindamellett, hogy gyönyörű világvégi helyeken jár az ember, és remek szervezéssel bonyolítják az eseményt, ami nélkül valószínűleg soha nem mentünk volna végig a Kungsleden ezen szakaszán, azért el kell ismerni, hogy egy picit elkapta a hype ezt a túrát. Úgy vágyik ide eljutni az elvakult bakancsos, mint egyszeri hipszer a Kanken hátizsákra. Négy nagy Classic túrát rendeznek minden évben, egyet Svédországban, egyet Dániában, egyet az USA-ban és egyet Hongkongban. A résztvevők számát túránként 2000 főben limitálják, ezért az elszánt túrások a jegyvásárlás napján egy kicsit mind megőrülnek, hogy elcsípjenek egy-egy helyet. (Igen, mi is megőrültünk, nálunk egy  pillanatra lefagyott a rendszer.) Itt már komolyan kellett vennem, hogy a számik földjét célozzuk meg augusztusban.

Habár nemzetközi a rendezvény érdekes, hogy svédek, németek és britek klaszterei mellett nagyon sokan érkeznek Dél-kelet Ázsiából, Taiwanról például 6 szervezett csoport.

Budapesttől Kirunáig

Pár szó a felszerelésről

Szerencsére a felszerelésünk alapja megvolt, zsákunk, bakancsunk és a ruhánk kiállta az idő próbáját, csupán a sátrunkat kellett egy masszívabb darabra cserélni, amihez egy meleg hálózsákot és derékaljat vettünk.

A családi beszerző olyan sátrat választott, aminek a külső héja és belseje együtt mozog, így a felállításnál nem jelentett gondot az eső, hiszen belül száraz maradt. Az eredeti alumínium szegeket titánra cseréltük, ami a köves talajnál az egyetlen működőképes megoldás. (Volt, hogy szétrepedt a kő, ami a tüskénk útjába állt, de a sátrunk állta a cudar szelet és esőt.) Hogy emeljük a lakhelyünk komfortfokozatát, a sátor alá leszabtunk egy vízálló ponyvát, így az előtér is tisztább maradt, a hálórész alját pedig védtük a kövektől.

A hálózsákunk egy három évszakos, nőknek -3, férfiaknak -9 fokig komfortos másfél kilós csoda. Habár nem értettem, miért is kell nekünk egy ennyire meleg zsák, az első svéd éjszaka után rájöttem, és arra a megállapításra jutottunk, hogy jól vizsgázott.

Fontolgattuk a hátizsákom cseréjét, mivel a szervezők is nagyobbat javasoltak, és tartottunk attól, hogy nem fogunk elférni, de addig halogattuk a vásárlást, vagy kölcsönzést, hogy végül maradtunk a réginél. Egyébként elfértünk, botorság lett volna a nagyobbal nekivágni.

Utazás

Pénteken délután repültünk Budapestről Stockholmba. Az út körülbelül két óra volt, Stockholm Arlandán landoltunk. Ez azért volt fontos, mert Arlandánál a vonat is megáll, kb. három perc sétával elérhető a vasútállomás, nekünk pedig bő egy óra állt a rendelkezésünkre, hogy elcsípjük az északra tartó vonatot. Mivel a reptér hatalmas, legalább két vasútállomással is találkoztunk, csak másodjára találtuk meg Arlanda C-t.

Az útvonalunk a következő volt: Arlanda-Gävle, Gävle-Boden, Boden-Kiruna, mindösszesen 19 óra. Míg várakoztunk, bemutattam a "tébolyult kelet-európai nő a táskáját pakolja" magánszámomat. Ritkán veszítem el a dolgaimat (kivéve a méltóságomat), de gyakran elfelejtem, hogy hova tettem ezt, vagy azt. Ebben az esetben a személyi igazolványomat hiányoltam a pénztárcámból, így elkezdtem mindent kirámolni a táskából, jobb híján a földre. Természetesen nyoma sem volt az iratnak, teljesen le voltam törve, már azon gondolkodtam, hogyan fogom értesíteni a nagykövetséget, mire Zoltán sztoikus nyugalommal elővette a könyvet, amit olvastam és meglobogtatta a személyimet. Közben beállt egy vonat, amit néhány perc után követett volna az a járat, amivel Gävléig utaztunk volna. Kiderült, hogy a miénk is késik, de egyébként erre fogunk átszállni Gävlénál, úgyhogy a segítőkész kalauznő útmutatása alapján fel is szálltunk. Amilyen pici volt a világ, egy, már 10 éve Svédországban élő család mellé ültünk le, akik szinkronfordították a vasúti bejelentéseket és instant városnézést is rittyentettek nekünk. Kiderült, hogy Uppsalánál valamilyen jeladási probléma van, emiatt egy vágányon halad a forgalom, így pedig torlódnak a vonatok. Egyébként láttuk Uppsala legújabb közösségi strandját is, azt amelyik az esőzések következtében alakult ki a vasútnál.
Az éjszaka hosszú volt, de talán még hosszabb volt annak az útitársunknak, aki mellettünk ült és hajnali egy és öt között folyamatosan csuklott. A vonat egyébként behozta a másfél órás késést és Bodenben elértük a csatlakozást. A svéd vasút picit jobban kihasználja a 21. század lehetőségeit, van például alkalmazása, ami (az esetek többségében) valós időben mutatatja a vonat földrajzi helyét, az érkezésig tartó időt, illetve a késést is, sőt erről még sms-t is küld.

A kirunai vasútállomáson egy busz és egy mosolygós koordinátor várta a túrára érkezőket, hogy aztán a pár kilométerre lévő alaptáborhoz vigyen minket.

Megosztotta velünk az idei túra rekordját is: az egyik igazán elszánt résztvevő - aki már pénteken el tudott indulni -  alig több, mint 17 óra alatt tette meg a 110 kilométeres távot. (Csak összehasonlításként: mi ennyit ültünk a vonaton.

A regisztráció a kirunai általános iskola tornatermében kapott helyett, ami egy kemping közvetlen szomszédságában volt, mi pedig az iskola melletti kempingben állítottuk fel a sátrunkat.

Sátor rejtőszínnel és magas komfortfokozattal

A startpontnál a regisztráció mellett volt egy kis kávézó, túrabolt, sőt egy waxoló állomás is. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, elmentünk regisztrálni. Megkaptuk a névre szóló túrafüzetünket, egy térképet, egy -a szemétgyűjtésre való- vászonzsákot, aztán elmentünk ennivalót válogatni. Az öt nap alatt fagyasztva szárított készételeket ettünk, amit csak forró vízzel kellett elkeverni és pár perc után kész volt például a marharagu rizzsel, bolognai szósz tésztával, tőkehal burgonyapürével, a csilis bab, vagy a reggeli müzli. Ezek vákuumcsomagolt 10-13 dekás kis tasakok, amikből 2 későbbi ellenőrzőpontnál még lehetett vételezni, úgyhogy mi két és fél napnyi adaggal tankoltunk fel. A boltban megvettük a szúnyogriasztót, állítólag a svéd szúnyogok támadását csak ezzel lehet visszaverni.

Tényleg mindent meg tudtál venni

Végül összeszedtük még a kenyéradagunkat, ebből később már nem volt pótlás és a gázt a főzéshez. Ebből volt lehetőség újabb palackot venni később, de kettőnknek öt napra elegendő volt egy 230 grammos palack. A zsákmányszerzés után húztunk még egy réteg viaszt a nadrágjainkra, ezzel vízlepergetővé tehető az anyag, bár ennek később nem lett túl sok hozzáadott értéke. Még utoljára lezuhanyoztunk, összepakoltuk a zsákjainkat, és összeraktuk az Abiskoba küldendő csomagunkat, aztán lefeküdtünk aludni.