3. nap Sälka - Alesjaure

Habár a tegnapi nap volt a leghosszabb a távolságot tekintve, azért a mai napért is megküzdöttünk. A harmadik napon meg kellett másznunk a túra legmagasabb pontját, nem sokkal Tjäktja előtt.

Ez volt a napunk csúcspontja - a magasság szempontjából mindenképp

De ne szaladjunk ennyire előre, hisz a napi átlagsebességünk amúgy is 3 km/h körül mozgott.

A reggelünk még mindig nagyon szöszölősen indult, csak fél tízre sikerült elkészülnünk. Az út első fele a tegnapi folytatása volt: hatalmas hegyek között mendegéltünk lápos-mocsaras vidéken. 

A terep nehéz volt: eleinte rengeteg kő volt az ösvényen, de ezeket szinte lehetetlen volt kerülgetni, mert az út mellett cuppogott a láp. A mai napon nagyon hálásak voltunk a fapallókért, bár azok is egyre megviseltebb állapotban voltak. A Svéd Turisztikai Egyesület azonban szívén viseli a Kungsleden és amúgy a svéd környezet egészének sorsát, szívesen veszik a bejelentést a rossz állapotú hidakról és útvonalakról. Ezekről tájékoztatókat is készítenek,  hogy aztán a turistaszállókon itt-ott kitűzzék. A személyes kedvenceim a pottyantós vécékbe kihelyezett svéd és angol nyelvű tájékoztatók voltak.

Ahogy libasorban ballagtunk, az egyik pallón egy svéd lány megállt és elkezdte fürkészni a közeli bokrokat. Először nem értettem, mi érdekeset talált a kövekben, de aztán elmagyarázta: a kövek igazából hófajdok (Lagopus lagopus). Aztán még hozzátette, hogy ezek a madarak télen fehér tollazatra váltanak.

A mai napon is találkozunk néhány Rudolffal, ezt a csapatot egész közelről figyelhettük, a patak túlpartján eszegettek. Az egyik rénszarvas gondolt egyet, és határozott léptekkel megindult a túlpartra, de aztán meggondolta magát, és visszafordult. Valószínűleg nem tudott mit kezdeni a sok élénk színű kétlábúval.

Ahogy fogytak a kilométerek, megváltozott a terep: most már nem kellett félni a sártengertől, mert kőtenger váltotta fel. Körös-körül amerre a szem ellátott hatalmas kőtömbök hevertek egymás hegyén-hátán. Nem volt egyszerű egyensúlyozni a billegő tömnpökömbőbökön*. Utazósebességünk 3 km/h alá csökkent, de átértünk a kőmezőn. 

Lassan közeledett az ebédidő, de még előttünk volt a nagy emelkedő, ezért megkötöttük a csoki-svéd kenyér kompromisszumot. A svéd kenyér (legalábbis ez a fajta) külalakra inkább egy pitára, ízre pedig foszlós kalácsra hasonlít, nagyon könnyű megszeretni. A szénhidrát-bomba után nekivágtunk az emelkedőnek, ami talán az eddigi legmeredekebb volt. Bónuszként néha csak a csupasz követ láttuk, szinte függőlegesen, ráadásul ezt az oldalt is kitartóan öntözte az olvadó gleccser. Amikor felértünk ez a látvány fogadott minket:

Ezen a ponton rájöttünk, hogy messze még a csúcs, még feljebb kell másznunk. Mi pedig mentünk rendületlenül, hogy aztán megpillantsuk ezt:

Jó volt látni, hogy honnan indultunk, mekkora utat tettünk meg ma. A hegy tetején az STF menedékháznál ebédeltünk, mi a tűzifatároló lépcsőjére ültünk le. Ezt onnan tudom, hogy Zoltán oldalát fúrta a kíváncsiság, vajon mi lehet az ajtó mögött, és belestünk a házikóba. A Fjällräven Classic szabályzata alapján nem szabad megszállni ezekben a létesítményekben, de egy kis időre megpihenhetsz itt. Ebéd után rögtön elkezdtünk ereszkedni. A hegy túloldalán nem sütött a nap, sőt, néhány eltévedt hópehellyel is találkoztunk, de szerencsére nem fordult komolyabbra a dolog. Ez az oldal ugyancsak köves volt, de itt szó szerint a fű sem nőtt, szóval elég komor volt a táj a hegy árnyékában. Nem lepődtünk volna meg azon sem, ha egy csapat Mordorból érkező orkkal futottunk volna össze. Ahogy távolodtunk, úgy fordult zöldbe a természet és úgy lett egyre könnyebb a terep. 

Az ellenőrzőpont tartogatott egy szuper meglepetést: a pecsét mellé egy szelet nagyon csokoládés sütemény is járt. Talán kladdkaka lehetett, de erre nem tenném a fejem. Ránk fért, mert bőven 10 kilométer volt vissza Alesjauréig. Gyönyörű időben tudtunk haladni, bár láttuk, hogy a hátunk mögött bizony gyűlnek a felhők. 

Az utolsó kilométereket igencsak megszenvedtük, valahogy nem akart elfogyni az út a lábunk alól.

A távolban a tavak és a mai végállomás

Fun fact: mivel a híd mozog, ha átkelsz rajta, nyikorog.

A legszuperebb kilátásnál meditációs helyek vannak

Példa legszuperebb helyre

A legvége volt a legnehezebb: nemcsak át kellett menni egy függőhídon, hanem fel kellett mászni a domb tetejére. Hiába láttuk már kilométerekről a célt, alaposan megdolgoztunk érte. Alesjaure-nál szintén volt egy turistaszállás, a legcukibb, amiben eddig jártunk. A legtöbb helyen működik valamilyen boltocska, hasonló kínálattal. Itt egy nagyobb faház egyik felében kapott helyett, a másik felében asztalok és padok álltak. Az egész épület faborítást kapott, pár agancs is felkerült a falra. Az asztalon gyertyák égtek, a polcokon mindenféle könyvek voltak, mindenhol emberek beszélgettek, az egész nagyon otthonos volt. Ha dán lennék, azt mondanám, nagyon hyggelig volt. Mi a kandalló sarkánál telepedtünk le, és fél óra után úgy határoztunk, kilakoltatjuk magunkat a faházból, mert ha nem tesszük, biztos, hogy nagy arcul csapásként éreztük volna a sátorban töltendő éjszakát. Ezen az estén kaptuk meg a nagy visszaigazolást: találkoztunk egy dán nővel, akinek ugyanolyan Camino-s sála volt, mint Zoltánnak. Meg is kérdeztük tőle, járt-e már arra, mire mondta, hogy igen, több utat is megjárt már: a Francés-t, Norte-t, Primitivo-t, de szerinte a Fjallraven túra mindegyiknél nehezebb.

Ma nehezen találtunk sátorhelyet. Egyrészt egy domboldalon kellett keresgélnünk, ahol nehezen találtunk vízszintes pontot, másrészt puha volt a talaj, nem tudtuk stabilan kikötni a a sátrat, harmadrészt erős szél fújt, de bokrok sem voltak, amik védelmet adtak volna. Végül egész takaros szálláshelyünk lett: a sátor köteleit megerősítettük néhány kővel, a maradékból pedig takaros szélvédő falat építettünk.

Mérnöki pontossággal épített szélfogó

Alesjaure volt az utolsó pont, ahol élelmiszert lehetett felvenni, gyors fejszámolás és leltárazás után vételeztünk két napra való csomagot. Az élelmiszer mellett a gázt is lehetett pótolni, igaz, az üres palackot is tovább kellett vinni. Addig filozofáltunk a szükséges gáz mennyiségéről, hogy reggelre a dupla, vagy semmi esete állt elő: vagy viszünk egy 230 grammost, vagy főzünk azzal, amink van. Egyébként nem kellett volna, kettőnknek öt napra elég volt egy palack.

*kőtömbökön (eredeti a szerkesztő kérésére megtartva)