Az első lépések

Tavaly nyáron eldöntöttük, hogy elutazunk Spanyolországba és végigjárjuk az utat a Somport-hágótól indulva egészen Santiago de Composteláig. Ezt a blogot azért írjuk, hogy megosszuk a tapasztalatainkat a felkészülésről és naplóként szolgáljon minket az utunk során.

Habár korábban is kirándultunk, mégis a felkészülés jegyében kezdtük egyre komolyabban venni a túrázást. Elkezdtük a magyarországi Kéktúrát és időnként végigcsinálunk egy-egy teljesítménytúrát is. Gyönyörű helyeken jártunk, és jó tudni, hogy még több vár ránk. Klassz érzés, hogy teljesítjük  az adott napra kitűzött távot, és ezzel együtt elérjük a vonatot, vagy buszt hazafelé, vagy csak megúszunk egy nagy zivatart. Persze időnként rettenetesen elfáradunk, olykor visz minket tovább az út és egyikünk bíztatja a másikat, de megesett, hogy megkerestük az első buszmegállót, hogy előbb hazajussunk.

Ezzel együtt tudjuk, hogy a Camino más lesz. Nem csak néhány napos, hanem egy egész hónapon át tartó kihívás a kontinens nyugati felén. Ráadásul az utunkat az aragón-Caminón kezdjük meg, és csak később csatlakozunk a Szent Jakab-út sztrádájához, a francia úthoz.

A felkészülésünk egészen sajátosan zajlott. Zoltán rengeteg energiát fektetett abba, hogy információt gyűjtsön az útról. Blogokat, élménybeszámolókat olvasott, videókat nézett, listát írt azokról a dolgokról, amikre szükségünk lehet az út során.  Aztán módszeresen elkezdte felkutatni ezeket. Délutánokat töltöttünk túraboltokban, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb bakancsot, hátizsákot, hálózsákot. Időnként az volt az érzésem, jobban ismeri egy-egy holmi tulajdonságait, mint maga az eladó. Nem tudok eléggé hálás lenni ezért, ezúton is köszönöm!

És sok délutánunk telt azzal, hogy terveztük az utazást: megkerestük a repülőjegyünket az oda- és a hazaútra, felkutattuk a vonatjegyünket Lourdes-ba, megnéztük a lehetséges szállásainkat, útvonalat terveztünk a harminc napra. Néha újra kellett gondoljunk az eredeti elképzeléseinket, de május elejére a mérföldkövek már biztosak, csak néhány apróságra van szükségünk. Remélem, a lelkesedésünk elkísér minket a hosszú úton is.
A következő bejegyzést itt éritek el.